"Van az agyamban ez a valami.
Nevezhetném lelkiismeretnek, Hangnak, Isten akaratának, de egyszerűen csak straight edge-nek hívom. Csak azért, mert ez megfogalmazhatatlan. Sok mindenre reagál, és sokféle reakciója van.Ha az alkoholra terelődik a szó, mindig mocorogni kezd, érzem, ahogy keresi a helyét, és a megfelelő szavakat, hogy azok a társai legyenek. Beszélnek az emberek arról a szabadságról, amit az alkohol ad... Szabadság az egyáltalán, hogy csak akkor mersz megtenni dolgokat, ha alkoholos mámorban vagy? Láttam nagyon sok embert, aki akkor mer igazán őszinte lenni, ha iszik. Akkor tudja magát igazán elengedni. Akkor tud csak szerelmet vallani. Mert az alkohol szabadságot ad neki. Én erről úgy gondolkodom, hogy az alkohol épphogy a saját "hatalma" alá vonja a tudatot, mint egy diktátor. Elhiteti veled, hogy milyen jól cselekszel, pedig neki teszel jót - zabálja a sejtjeidet, pusztít. Ez nem szabadság.

Szabadság, amikor rádcsörög az egyik barátod, hogy menjetek be a városba. Igaz hogy baromi hideg van, de kimész vele. Először megbeszélitek a napi gondokat, aztán jönnek sorban a hülyeségek. Beülni egy bevásárlókocsiba, és végigtolni a másikat a városon, majd leparkolni a McDrive-ban, és kérni elvitelre 2 sajtburgert... Mernéd józanul? Leülni egy padra és Kodály kórusműveket énekelni... mernéd józanul? Zebrán galoppban vagy indiánszökdeléssel átvonulni, mernéd józanul? Önfeledten röhögni hosszú perceket azon, ahogy a másik röhög... mernéd józanul?
Én is mertem, és számomra ez a szabadság. Amit én adok saját magamnak. A magam ura vagyok, akkor mondok magamnak megálljt, amikor érzem, hogy ez már túl megy a határaimon. És megtehetem, hiszen én irányítom az elmém. Ha bepiálsz... ott bizony nincs megállás. Ha megszerzed az alkoholos szabadságot, megtehetsz olyan dolgokat, amit józanul már nagyon fogsz szégyellni.
Persze a straight edge nem csak az alkohol ellen szól. Van ebben még nemcigizem, nemdrogozom is. De ezek több nemstraightedge embernek is evidensek. A drog az rossz, ezért sose drogozz... de valahogy az alkoholfogyasztás egyfajta elvárás.
A legmegdöbbentőbb számomra ez a párbeszéd volt, az osztályomban:
- Szombaton is be kell jönni reggel? De akkor hogyan menjek el bulizni?
- Hát figyelj, szerintem sima ügy. Elindulsz 1-2 körül haza, aztán bejössz, délután meg megint alszol... egyszer ki lehet bírni.
- Jóóó, te könnyen beszélsz... te nem iszol.
- Neked sem muszáj!
- Pf... akkor minek menjek bulizni?
Ez annyira ledöbbentett hogy köpni-nyelni nem tudtam. Minek menjek bulizni, ha nem ihatok?! Jééééééézusom. Minek élek, ha nem lehetek szupersztááár? Úh. Kurvára elgondolkodtató, szerintem. Hogy ez a normális, az elfogadott. Hogy sajnálkozva nézünk arra, aki nem ihat, mert ő húzta a rövidebbet sofőrválasztáskor...

Persze regélhetnék ezekről órákat, de nem teszem, nem ezt akartam kihozni az egészből. Csak eszembejutott. Ez a csordaszellem, az elfogadási kényszer valahogy nem az én világom, nem tudok azonosulni vele. Van az agyamban ez a valami, ami ilyen helyzetekben nem hagy békén. És amikor bebizonyítom magamnak, hogy tényleg jó nekem így... amikor újra és újra "megőrülök" szerek behatása nélkül, és felszabadulok, kitörök a depresszióból, a szürkeségből - na akkor érzem a másik valamit, amit nem lehet leírni. És nem is lehet elmagyarázni annak, akiben ez nincs meg. De ha egy olyan embernek kezded el részletezni, aki már érezte ezt, ő csak annyit mond rá: Igen, tudom mi ez!
Azért megpróbálom leírni. Hogyan is kezdjem... Vegyünk egy nagyon jó bulit, nagyon jó társasággal. Ami után boldogan mész haza. De bennem valahogy más ez a boldogság. Amikor hazafelé tudatosul bennem, hogy színjózan vagyok, mióta megszülettem, és ennek ellenére olyat buliztam, amit más talán ittasan sem ér el, jön ez az érzés. Talán nem is az agyamban. Az egész testemet átmelegíti. A tudat, hogy tartozom valahova, egy olyan csoportba, akik ugyanazt a szabadságot érzik és élik, amit én. Amit már írtam, hogy én irányítok, és én mondom meg, mikor elég. Ha kell, leaállok, de attól ugyanúgy próbálgathatom a határaimat. Fogalmazhatnék úgy, hogy olyan ez, mint egy orgazmus. Kiszakít a mindennapok szarságaiból. A stressz, az elvárások. Straight edge-ként bulizni valami ilyesmi.

Nem is jut eszembe minden nap, bár rajtam a jel, örök életemre: az X a lábamon. De egy része mindig aktív. Nem csak az önpusztítást kerülöm, hanem a környezetem és a mások pusztítását is. Beskatulyázhatjuk környezetvédelem és szociális érzékenység címszavakba... valami ilyesmi. Rászólok azokra, akik szemetelnek, rászólok azokra, akik baszogatják a gyengébbet, főleg, ha többen vannak. Néha elgondolkodom, hogy milyen jogon teszem ezt meg. De miért ne védhetném azt, ami védelemre szorul? A környezet sajnos nem pofozza fel a szennyezőit, ahogy a szerencsétlen sarokba szorított kövér kislány sem fogja elverni a támadóit. Engem is gyakran baszogattak. Nem voltam kövér, sem meleg, és a szüleim sem gázosak - egyszerűen csak fura voltam. Gyengébb. Ezért nem hagyom szó nélkül a dolgokat. Mert sok minden van, ami nem maradhat kimondatlan...
Ez a straight edge dolog, mint látod, nagyon összetett. Sajnos nincs a mindennapjaimban még egy ember, aki így gondolkodik. Gyakran van, hogy lemerülök, belefáradok mindenbe, elegem van mindenből. Érzem azt a keserűséget, amit talán mások az italban vezetnek le. Na én olyankor szoktam sírni, hardcore-t hallgatni, és zenélni. Pakolok, sőt, volt olyan is hogy színek szerint rendeztem a ruháimat, a könyveimet ABC-sorrendbe raktam. És közben gondolkodtam, majd megtaláltam a megoldást. Persze nem mindig jó megoldást, de EGY megoldást. De ha leittam volna magam... aznap nem tudom használni az agyam gondolkodásra, másnap józanodás és másnaposság, szóval legkorábban 2 nappal később kezdek el azon gondolkodni, hogy hogyan hozzam rendbe a dolgokat.
Sokan vágják a fejemhez, hogy a straight edge-k felsőbbrendűnek képzelik magukat, hogy ők jobbak mint az átlag. Nem mondanám felsőbbrendűnek ezt az életfilozófiát. De azzal egyetértek, hogy gondolkodni, gondolkodva élni jobb. De gondolkodni tud az is, aki fogyaszt alkoholt, vagy cigizik.... Ő is figyelhet a környezetre, a szociális problémákra. Csak épp saját magára nem fordít elegendő időt. A saját életéről nem gondolkodik.
Sosem erőltettem másra az életmódomat. A barátaim között 1 ember van, aki ritkán iszik, a párom iszik és dohányzik. De van, hogy hatással vagyok rájuk. Egyik legjobb barátnőmmel, aki mellesleg partidohányos volt, az ő kérésére egyezséget kötöttünk, hogyha cigizik valaha is, talpig rózsaszínben és smink nélkül kell suliba jönnie. Az akkori death-metálos bigéből mostmár majdhogynem felnőtt nő lett, aki előszeretettel hord rózsaszínt és vállalja az arcát smink nélkül - de azóta sem gyújtott rá egy szálra sem. Mert van egy szerződésünk. Voltak olyan barátaim, akik nem ittak, ha velem buliztak, hanem hagyták, hogy sodorja őket az az érzés amit én érzek, vagy éppen sugárzok feléjük. Akkor azzal úgy megelégedtek, de a megfelelni akarást nehéz leküzdeni, főleg úgy, hogy nem is akarja leküzdeni az illető, szóval azóta is iszik. De néha büszkén meséli, hogy ezen meg azon a bulin nem ivott, és milyen jó volt. Csak ő szeret vedelni. Hát van ez így... én elfogadom. Szóval nem ítélem el aki él azokkal a dolgokkal, amikkel én nem. Csak fura, hogy az a normális. És aki természetesen él, az meg a különc, akinek idióta kérdéseket kell feltenni, és akit nem mernek meghívni egy buliba.
Érdekes az életem straight edge-ként. De teljes. Szeretem az életem, és örülök, hogy ilyen vagyok. Sokmindent megváltoztatnék magamon, vagy magamban, de ezt az érzést soha nem adnám semmiért.
Végül az egyik kedvenc dalszövegem, ami sokmindent elmond, ezzel lezárva ezt a bejegyzést:
"Különös érzés a felszín mögött bent, mindent átható szemléletet teremt, kezdettől fogva a végsőkig tartom, s ha ugyanezt látom az összes arcon, akkor egy és ugyanaz a cél mindenhol, szabadon kitörni a trendek súlya alól! Egy és ugyanaz az eszme, bennünk él, hűen őrizzük, nem adjuk semmiért!"
Boldog straight edge napot."














