2012. november 1.

mikrokozmosz * Megemlékezés

Zene: Fellegajtó Nyitogató (népdal)


Sokáig olyan semmitmondó ünnepnek tartottam a halottak napját. Nem volt közeli hozzátartozóm, akire ilyenkor megemlékezhettem volna. Egy ideig, kislány koromban az imádott cicámat gyászoltam november elsején, aztán felnőttem, és a tavalyi évig - szerencsére - nem volt más, akiért gyertyát kellett gyújtani.


Azonban tavaly elveszítettem a nagypapámat. Nagyon szerettem, közel állt hozzánk. És az az érdekes, hogy valamilyen szinten még mindig nem fogtam fel, hogy már soha többet nem láthatom. Nem veszi fel a kislánykori képünkkel díszített pólóját, nem bontja fel nekem a kölyökpezsgőmet, nem hallhatom politizálni 2-3 ünnepi fröccs után. Nem kártyázunk már többet, és nem szerepel a családi fotókon.


Tavaly ilyenkor már értelmet nyert az ünnep. Ünnep? Nap. Jeles nap. Hiszen a halottainkat nem ünnepeljük. Megemlékezünk róluk, tiszteletünket adjuk. Vallási szempontból még egy csomó mindent tehetünk értük, de mivel nem vagyok istenhívő, ezért számomra nem ad semmi többletet a vallás. 

Azt tartja a régi hagyomány, hogy ilyenkor megnyílik a kapu a két világ között: evilág és túlvilág ilyenkor kerül a legközelebb egymáshoz. Ebben szeretnék hinni. Hogy szeretteink ilyenkor érzik a gyertyák melegét, vagy hosszasabb jelenlétünket sírjuk előtt. Bár én inkább fizikai oldalról közelítem ezt a "lélek-dolgot", vagyis... igazából... minél többet olvasok, annál inkább összezavarodom. Lehet, hogy földi életünk és érzéseink pusztán néhány kémiai reakcióból állnak, de én ennél többet gondolok mögé. De aztán, soha nem tudjuk meg. Csak ilyenkor felmerülnek az emberben (mármint a gondolkodó emberben) kérdések... Vajon halottaink látják ezt az egészet? Vagy mi is van a halál után igazából? 21 gramm mínusz / fő? Vagy kovalens kötések meg peroxidok és gőzök-gázok felszabadulása, majd távozása az éterbe? Reinkarnáció? Mennyország? Vagy másik dimenziók? Lehetőségek végtelen tárháza. Senki nem tudhatja biztosan. A hívők sem. Mivel - ahogy a vicc is mondja - senki nem jött vissza élménybeszámolót tartani... 




De bárhogy is van, ha látja, ha nem, ha érzi, ha nem... ezzel a kis gondolkodó bejegyzéssel is tiszteletem adom, és szeretetemet küldöm a papámnak.


Hiányzol Papika.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése