2013. március 4.

mikrokozmosz * Tavasz, te csodás


Az ajtón kilépve máris éreztem, hogy ez a nap más lesz. Valami új kezdődik. Bár csípett még a szél, mégis, a napocska sugarai úgy simogattak, mint egy szerelmes kéz. Tavaszillat lebbent körém, és kísért végig a hétfőn. Mert hétfő van. Egy szörnyű nap, tele gondokkal, reggeli nehézségekkel, mert valami újrakezdődik. De a tudat, hogy ez már a tavasz első igazi napja, beragyogta az egész hétfőt, sőt, inkább kibővült a HétCsodálatosFő napjává.



Kicsit mindenki megőrült. Még az is mosolygott, aki amúgy soha nem képes rá. Ha nem is a szájával, de a szemével kicsit huncutabb jeleket küldött a világba. 
Virágok pompájától ragyognak a kertek, és minden magára adó nő előkapja imádott kiskabátját, bőrdzsekijét, magassarkúját. Előkerülnek a színek.



Szentimentálisan hangzik ez az egész, de tényleg csodálatos volt a nap. A harag elszállt, az arcok felragyogtak. Mindenben új élet indul... Valahogy ilyenkor az egész világ megújul. Felfrissül. Újraéled - ahogy a nagy költők is megmondták már. 


Különleges ez az évszak. Nincs még dög meleg, és nem is fagy szét az ember. Süt is a nap meg esik is néha, szeszélyes az időjárás - mint maga az ember. Nevetünk majd depresszíven a sarokba bújunk. Aztán egy kád fürdővízben regenerálódunk, éjjel aludni képtelenek vagyunk. Reggel meg lehetetlenség időben felkelni. És elkészülni. Mégis, így tökéletes az egész.


Ilyesmik jutottak eszembe hazafelé a napsütést élvezve. Úgy vártam már egy kis jóidőt, mint talán még soha eddig. Ezt a boldogságot legalább senki nem veheti el tőlem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése